2. rész: Hogyan fejlődtem a szelektálással?
Szelektálás lélektana naplóm – 2. rész
Az előző rész folytatását szeretném ebben a cikkben megírni. Talán kicsit nyersebbre sikerült, mint az előző változat, de egyes esetekben ahhoz, hogy változtatni tudjunk életünkön néha elég erős ingerekre van szükség. A címben a fejlődés nem a külső dolgokban mutatkozott meg, inkább abban, hogyan kaptam meg az utolsó lökést ahhoz, hogy végleg megváltoztassam a környezetemet a szelektálással.
A probléma tovább gyűrűzik
Hiába a jó lelkiismeret, ha mégis kezdem nagyon rosszul érezni magam. Valahogy a sok dolog, cucc pakolgatása egyik helyről a másikra, vagy az évszakonkénti rendszeressége továbbra is nyomorgatott.
Kezdtem úgy érezni, hogy megfojt a sok tárgy. Sajnos mivel divat volt mindenkinek a névnapjára, szülinapjára, meg egyéb ünnepi alkalmakkor ajándékot venni, így a dolgok egyre csak szaporodtak. A szelektálással pedig nem haladtam semmit.
Tulajdonképpen a kevés selejtezéssel szinte ugyanannyi ment el, mint amennyi visszajött. Rosszabb esetben több dolog jött a házhoz, mint amennyi távozott. Volt még egy olyan időszakom is sajnos, amikor néztem az akciós dolgokat. Örültem, amikor ilyesmit találtam, mivel olcsóbb volt, mint máskor, akkor rögtön vegyük is meg, mert “jó lesz még később”.
Persze nem a nagyon drága kategóriában volt ez divat. Ez kicsit olyan gyűjtögetés, mintha később ugyanezeket a dolgokat nem tudnánk megvenni. Na ez pedig nem igazán fedi a valóságot.
Éppen ezért erről hamar leszoktam, mert egyik selejtezésem alkalmával belefutottam ilyen dolgokba, ráadásul bontatlanul. Rájöttem, hogy ez az, amit nem igazán kéne folytatnom.
Mivel ezek a tárgyak a megvétel után a feledés homályába is merülhetnek. Ez nálam a legtöbb esetben így volt.
Amikor bővül a család
Amikor a gyerekvállalás mellett döntöttünk, akkor a következő problémát is meg kellett oldanunk: a gyerek dolgainak a tárolása. De még fontosabb volt egy külön szoba a részére.
Persze van pár kötelező dolog, amit meg kell vennünk, de közel sem annyit, mint amennyit a reklámok sugallnak. Ugyanakkor ezeknek a cuccoknak a tárolása is igényel helyet, nem is kicsit. Ráadásul, ahogy nő a baba, úgy kell foglalkozni a szelektálással is.
Jöhetett a selejtezés, pakolás, tárolás újabb hulláma, de még mindig nem elegendő tárgy távozásával. Így még szűkebb lett a rendelkezésünkre álló élettér.
Persze dönthetünk a nagyobb házba költözés mellett is, de ez nem minden esetben lehet opció (nálunk nem volt az). Főleg azért sem, mert a cuccok tárolását csak ideiglenesen oldja meg. De még mindig bíztam a jó lelkiismeretben és továbbra is az ingerküszöb alatti selejtezési mennyiség került el a lakásból.
Milyen újabb probléma akadt még?
Volt még egy érdekes probléma, amivel találkoztam. Akár az udvaron, akár bent a házban, ha fényképet csináltam valamiről (például gyerekről), akkor folyton valami zavaró dolog is “belekerült” a fényképbe. Erre külön oda kellett figyelnem, mert ha nem tettem a sok dolog elvonta a figyelmet a kép lényegéről. Egy idő után a sok helyezkedéssel meg pont lemaradtam a nagy pillanatokról. Ez egy idő után különösen bosszantott. (Főleg az, hogy a mai napig nem tudom mi a fenét tároltam a gurulós útibőröndökbe a szoba szélső részén.)
A fotózással kapcsolatban sajnos még egy másik újabb dologra is fény derült. Ha a lakásban csináltam képet, a képen levő dolgok sokkalta rendetlenebbnek tűntek, mint nekem a való életben. Ez csak akkor tűnt fel, amikor az általam, vagy mások által készített képeket visszanéztem. Elég rossz a tudat, hogy “te jó ég, így néz ki a lakásom?”. Mindenképpen el kell kezdeni végre és haladni is a szelektálással.
Ha rásózzuk másra a nekünk nem kellő dolgokat
Valljuk be őszintén, ilyet mindannyian csináltunk már. A nekünk nem kellő dolgoknak próbálunk új gazdát keresni, akár egy kis “erőszak” árán is. Ennek a dolognak vannak ám fokozatai is.
Az első az, amikor a másiknak valóban tetszik az adott dolog, ami már nekünk nem kell. Ez a legjobb megoldás, ilyenkor mindenki nyer a “bizniszen”.
Utána következik a kicsit erősebb “vidd csak el, jó lesz az még valamire”. Ennél már van egy kis ráhatásunk a másikra, de még mindig nem olyan durva, mint a harmadik.
Itt már nem vagyunk tekintettel a másikra, a lényeg a dologtól való megszabadulás, akár a másiknak okozott lelkiismeret-furdalás árán is: “ha nem viszed el, akkor kidobom”. Ez a legrosszabb dolog, amit tehetünk.
Férjem mindig azt mondta, hogy az utolsó két fokozatnál felhatalmazzuk a másikat arra, hogy ő is “erőszakolja” ránk a neki nem kellő dolgokat. Ez a kéretlenül “hoztam valamit, de vissza már nem viszem” kategória. Viszont egy idő után a nem kellő dolgok, ilyen kínos körforgásban vándorolnak a családon és ismeretségi körön belül. Ez már senkinek nem okoz örömet, inkább óvatosságra int. Ennek a minősített esete, ami nálunk szerencsére nem volt divat: “ne hívd őket, mert megint hoznak valami sz@rt!”.
Összegezve
Az, hogy nem kezdtem el a nem kellő dolgoktól időben megszabadulni, csak tovább rontott a helyzetemen. Úgy éreztem nincs más választásom, feladom a jó lelkiismeretet és végre rendbe teszem az életemet. Ez így nem mehet tovább. A folytatásban kiderül, hogy sikerült-e megcsinálni.
Rendszerezés
Ha szeretnél még rendszerezéssel kapcsolatos cikkeket olvasni, akkor az elolvasom gombra kattintva megteheted: