Szelektálás lélektana sorozat
Mára már úgy érzem, hogy sikerült megszüntetnem otthon a lomok többségét, megszabadultam a kacatoktól. Ha körbenézek a lakásban, már nem akad meg a szemem egy-egy olyan tárgyon, aminek nincs megfelelő helye, vagy rövid időn belül ne lehetne elpakolni valahová.
Egy ilyen házba hazaérni kész öröm és külön megnyugvás a léleknek. Bár időközben rengeteg cucctól megszabadultam, mégis úgy érzem, hogy van még felesleg.
Mi lett végül a megoldásom?
2021. év elejéig tudtam megtartani a sok lomot az életemben. Ekkor végső fordulóponthoz érkeztem, mert már nem bírtam tovább a nyomást. Eldöntöttem, hogy megszabadulok a kacatoktól.
Egy-egy szobába beléptem és körbenéztem. Miután elfogott egy rettegett érzés, hogy nagyon sok felesleges dolgom van, nekiálltam és téma szerint egy helyre gyűjtöttem az azonos kategóriába tartozó tárgyaimat. Újra és nagyobb lendülettel kezdtem a szelektálást az elejétől, és végignéztem minden addigi dolgot is, amit már egyszer átselejteztem.
Újra végigmentem a lakás egyes részein, “kidobálva” minden olyan dolgot, amiről már úgy éreztem, hogy többet nem lesz rá szükségem. Nagyon sok ruha talált új gazdára, de rengeteg piperétől is megszabadultam.
Középút, vagy a “még átgondolom kategória” megszűnt, így csak két kupacra kellett koncentrálnom: ami kell és ami nem. Így szépen csendben ülve, zavartalanul ki tudtam válogatni a megfelelő kupacokba a tárgyakat és megszabadulni a kacatoktól.
Szépen a kezembe fogtam ezeket a dolgokat, megforgattam, megnézegettem, és úgy könnyedén megállapítottam, hogy szeretem-e vagy sem. Ez elég sok időt vett el, aminek akkor még nem láttam tisztán a végét.
Milyen érzés volt?
Eleinte csak egyszerűen furcsa érzés volt. Rengeteg dolog került el a lakásból, ráadásul úgy, hogy a család többi tagja nem tudott róla, vagy csak részben tudták.
A saját dolgaimat szelektáltam ki, így nem tartoztam magyarázattal senkinek sem. Visszahúzódva saját magányomban szerettem volna ezt a problémámat megoldani, bár az eredmény még mindig csak homályosan lebegett a szemem előtt. Ehhez pedig segítséget nyújtott, hogy megszabaduljak a kacatoktól.
Sikerült elég sok érzelmen végigmennem. Kezdve az erős lelkiismeret-furdalástól egészen a megkönnyebbülésig. Néha egy kicsit emlékeztet engem ez a sok érzelem a gyász szakaszaira. Nem tudom van-e összefüggés, de az biztos, hogy sok dolog megváltozott bennem a folyamat során.
1. A kezdeti vágy
Néha elég elkeseredett voltam, hogy mennyi mindennel kell foglalkoznom nap mint nap. Mindegyik dolog csak egy kicsit vont le az időmből. Egy kis rendrakás itt, egy kis portörlés ott és hopp, már vége is van egy napnak, de még semmi érdemlegeset nem csináltam.
Ebből pedig nagyon elegem lett. Szó szerint ledarálta az időmet a sok dologgal való foglalkozás!
A vágyam az volt, hogy szabadulni szerettem volna a “kötöttségektől”. Egy erős késztetés, hogy minél kevesebb dologgal kelljen foglalkoznom, minél kevesebb dolog okozzon gondot. Talán a sok éves rakosgatásnak ez lett a végső eredménye.
2. Düh
A következő fokozatom pedig már az enyhe dühtől, az egészen erősig terjedt, attól függően mit csináltam és mennyi volt belőle. A konyhai cuccok nappaliba pakolásánál kifejezetten erősen szidtam magamat és a dolgaimat, így lehet, hogy többet is szelektáltam ki, mint kellett volna.
Utólag úgy érzem, hogy nem hiányoznak. Ami döbbenetes, hogy hiába történt ez pár hónappal ezelőtt, még halvány emlékfoszlányaim sincsenek arról, hogy miket selejteztem ki.
Ilyenkor már nem láttam azt sem, hogy mit szeretek és mit nem. Egyszerűen a düh és az indulat teljesen elhomályosított mindent. Ez az érzés pedig még fennmaradt majdnem a rendrakási maratonom végéig.
3. Még több érzelem
A szelektálásom ezen szakaszában már a legtöbb érzelem teljesen egybefolyt. Már nem volt teljesen éles határvonal a düh, az izgatottság és az elkeseredés között.
Néha elkapott egy szomorú érzés, hogy mennyi felesleges tárgyat halmoztam fel az évek során, aminek a többsége sajnos kidobásra került. Ezek azok a dolgok, amiket kézbe véve megállapítható volt, hogy az idő vasfoga már kikezdte őket. Ilyenek voltak a régi műanyag, vagy gumi borítású tárgyak, amiknek nemcsak a színe, de az állaga is megváltozott.
Időnként ledöbbentem, hogy néhány ruha szintén használhatatlanná vált. A gúnyák egy részén érezni lehetett a doh és a penész egyvelegének a szagát. Ez abból a tényből fakadt, hogy kicsi volt a szekrény ennyi ruhaneműnek, amik csak be lettek zsúfolva. Szellőzésre képtelen állapotukban ezek az öltözékek sajnos nem csak összenyomódtak, hanem szépen a maguk csendességére be is penészedtek. Emellett az idővel tönkrement az anyaguk, gumijuk is.
Ugyancsak lenyűgöző volt az is, hogy kiürítve egy szobát a lakás többi része még élhető és átjárható maradt. Eddig ilyen még sohasem fordult elő. Ezt felismerve elég nagy öröm töltött el.
A komor hangulatom még mindig visszatér, amikor arra gondolok, hogy ennyi cucctól kellett megszabadulnom. Rosszul éreztem magam attól a tudattól is, hogy ennyi dolgot megvettem vagy összegyűjtöttem az évek során.
Az sem okozott túl jó érzést, amikor a családtól megkaptam azt a mondatot, hogy “úgy néz ki a lakásotok, mintha friss házasok lennétek és most költöztetek volna össze”. Lehet, hogy nekik látszatra így van, nekem leginkább a nyugalmat hozza el ez a környezet.
4. Nyugalom
Mindig várnak rám apróbb feladatok, van mit selejtezni, de már sokkal nyugodtabb vagyok. Nem érzem kényszeresen azt, hogy muszáj valamitől megszabadulnom, mert különben megőrülök.
Néha elkap az az érzés, hogy sok ruhát szelektáltam ki és most nagyon kevés maradt meg. Ilyenkor elkezdem számolgatni, de még így is több hónap lenne mire végighordanám mindegyiket, még úgy is, hogy nem is mosok. Ráadásul a kedvenc darabjaimra tekinthetek a szekrényben, ami még felemelőbb érzés.
Összegezve
Még mindig nem érzem azt a bekattanást, hogy “ennyi dolog bőven elég”. Van még mit tenni a szelektálás terén, de lelkileg már sokkal könnyebben és magabiztosabban tudom folytatni, hogy megszabadultam a kacatoktól. Most szeretnék belefogni egy egészen új, kacatmentes életbe.
