2024. február 22., csütörtök, Gerzson, Zétény
2024. február 22., csütörtök, Gerzson, Zétény

A törölköző hajtogatás helytakarékos módja

Sokáig a hagyományos módszerrel (értsd: kétszer keresztbe) hajtogattam a törölközőket. Ennek akadtak hátrányai, de a legfontosabb az volt, hogy kevesebb fért el az adott polcon. Ezek a törölközők majdnem mindegyike szabvány méretű. Tényleg olyan helytakarékos ez a törölköző hajtogatás?

Tényleg helytakarékos ez a törölköző hajtogatás?

Legelőször, amikor így hajtogattam a törülközőket, akkor még nem is tűnt fel, hogy egyel több törülközőt tudok egy-egy polcra betenni. Csak amikor az összes törülközőt áthajtogattam, akkor vettem észre, hogy mintha több hely maradna a tetején a kis guruló polcomnak.

Így tettem egy próbát és leteszteltem az elméletemet. Döntő többsége ezeknek a törölközőknek nagy, ha akad még hely, akkor néha egy-egy kéztörlőt is be tudok még a tetejükre tenni.

Az első képen láthatod, hogy hány darab törülköző van a hagyományos módon behajtogatva. Ez egy polcra hét darab. Az új módszerrel már nyolc darab törölközőt tudtam a polcra tenni, nem beszélve a plusz egyről, ami a kéztörlő. De hogyan kell hajtogatni?

Hogyan hajtogasd a törölközőt?

1.lépés az, hogy a törölközőnket kiterítsük, valamilyen nagyobb felületre, ahol kényelmesen tudunk dolgozni.

2. lépés: a képen látható módon felhajtjuk a törölköző egyik oldalát.

3. lépés: a maradék részt ráhajtjuk.

4. lépés: az egészet megfordítjuk és a jobb oldali egyenes végétől kezdve feltekerjük.

5. lépés: amikor a feltekeréssel megvagyunk, akkor a kis sarkát, ami maradt szépen betűrjük. Ez azért kell, hogy ne bomoljon ki, még használat előtt.

Bónusz tipp: ha esetleg túl széles lenne a törölköző, amit szeretnél hajtogatni és ezzel a hajtogatási módszerrel már túl lógna a többihez képest, akkor én hosszában félbe szoktam hajtani és úgy csinálom az első lépéstől kezdve végig a hajtogatást.

Ha szeretnéd esetleg videón is végignézni, akkor sok felvétellel találkozhatsz egyes videó megosztó portálokon. Ezekből kikerestem egyet, amit itt meg tudsz nézni:

Összegezve

Összességében nekem jobban megérte ez a hajtogatási módszer. Egyrészről azért, mert jobban tetszik, más részről pedig helytakarékosabb megoldás, mint hagyományos módszerrel hajtogatni.
De van még egy érdekes dolog: ha feltekerve hajtogatom, akkor bármelyik törölközőt könnyen ki tudom húzni, anélkül, hogy a többivel kellene foglalkoznom. Magyarul, nem húzom ki a választott törölközővel az alatta és a felette levőket sem. A zacskó hajtogatásáról egy külön cikket olvashatsz itt.

További bejegyzések

Szólj hozzá!

16 − tizenhárom =