Hogyan szelektáljunk hatékonyan?

Sokan, sokszor leírták már a szelektálás legkülönbözőbb formáit. De mivel mások vagyunk, mások a körülményeink és még másabbak a lehetőségeink, így nem biztos, hogy végig fogjuk tudni csinálni a drasztikusabb módszereket egyszerre. Ugyanis vannak olyan élethelyzetek, amikor egyszerűen nem fogunk időt és lehetőséget találni arra, hogy a létező összes dolgunkat előszedjük, és azt három csoportra osszuk: megtartom, adomány, kuka, esetleg lehet plusz egy az eladásoknak. Ez nemcsak helyet, időt, energiát igényel, de eszméletlen nagy frusztrációt tud okozni, ha ez az állapot egy-két napnál tovább fennáll. Mégis hogyan vághatsz bele, amit végig is lehet vinni? Hogyan szelektáljunk?

Milyen jelei vannak a kezdésnek?

Egy jó darabig talán észre sem veszed, hogy mennyi mindent felhalmoztál az elmúlt pár évben. Ha pedig nem tudsz a problémáról, csupán a tüneteit észleled, mint az állandó nyugtalanságot, céltalanságot és rossz közérzetet, akkor segíteni sem tudsz a dolgokon.

Nekem rendkívüli segítség volt, néhány jól irányzott fotó a lakásról. A képet nézve kicsit kívülállóként tudtam rátekinteni a mindennapi élet teremre. Így pedig hamar észrevehetővé vált a hatalmas mennyiségű holmi, amikről úgy gondoltam, hogy jó helye lesz tárolódobozokban a sarokban, vagy egyéb helyeken felhalmozva, esetleg a konyhapulton elhelyezve.

Persze, szinte mindenhol azt olvashatjuk, hogy ne vásároljunk feleslegesen, meg tartózkodjunk az impulzus vásárlástól (tudod, amikor nincs rá szükséged, de meglátod, megtetszik és gyorsan meg is veszed, mindezt átgondolás nélkül). Egy idő után pedig már nem győzzük ide-oda pakolgatni, hogy legalább a látszata legyen meg a rendnek. Ráadásul nem beszéltünk még a takarításról sem. Minél több dolgot kell a szekrény tetejéről odébb tenni, esetleg letakarítani, annál tovább tart ez a munka. Ezt egy darabig még tűrjük, aztán jön a sokk és rájövünk, hogy ez így nem mehet tovább, valamit tennünk kell. Ilyenkor határozzuk el magunkat egy nagy volumenű rendrakás mellett.

De honnan tudjuk, hogyan álljunk neki? Mire lesz szükségünk és mire nem? Hogyan szelektáljuk ki a dolgainkat, hogy tényleg csak az maradjon, amit szeretünk és ami igazán számít?

Hogyan kezdj neki?

Marie Kondo nevéről már sokat hallottunk, ő annak a híve, hogy rendrakás előtt mindenképpen szelektálnunk kell a dolgainkat. A módszere lényege, hogy nem szobánként vagy helyiségenként halad, hanem kategóriánként.

Ahhoz, hogy hogyan szelektáljunk pedig ajánl egy meghatározott sorrendet: kezdjük a ruhákkal, folytassuk a könyvekkel, papírokkal, majd jöhetnek a vegyes holmik, végül pedig a szentimentális dolgokkal foglalkozzunk. Ennek lényege, hogy olyan dolgokkal kezdünk, amik nem hatnak túlzottan nagy mértékben az érzéseinkre, majd haladunk az egyre nagyobb érzelmi töltöttségű tárgyak felé. Ahogy az első kategóriákban már sikerélményed van, akkor könnyebben rá tudod magad szánni a következőkre is.

Nézzük meg mit tartalmaznak az adott kategóriák és hogyan érdemes velük foglalkozni:

  • Ruhák: az összes ruhaneműt, kezdve az alapdaraboktól, az alsóneműkön át, a pizsamákon keresztül, egészen az utcai viseletig mindent ki kell pakolni a szekrényből. Nagy felfordulás lesz, de el kell kezdened. Ezeket egyesével, magadhoz ölelve kell a két kupacot megcsinálnod, és kiválasztanod hogy melyik kell és melyik nem. Ebbe a kategóriába az ágyneműk, függönyök, plédek és minden textil anyagú dolog is sorra kerül, de már szigorúan csak a ruhák után. Arról, hogyan érdemes hajtogatni a ruhákat, ide kattintva olvashatsz még többet.
  • Könyvek: ezeket is össze kell gyűjteni és a padlóra tenni. Nem szabad a polcon hagyva szelektálnunk, mert akkor nem lesz hatékony a módszer. Ha túl sok van, akkor érdemes itt is kategóriákra bontva (például: ponyvák, szakkönyvek, vizuális könyvek, vagy gyerekkönyvek) megcsinálni a válogatást. Fontos, hogy a válogatás során soha ne kezd el őket olvasni! Az alapötlet, hogy mindegyiket kiszelektáljuk és csak azokat hagyjuk meg, amik vagy örömet okoznak vagy hasznosak. Ide kattintva olvashatsz arról, hogyan tudod rendbe tenni a könyvespolcot.
  • Papírok: KonMari azt mondja, hogy mindent dobjunk ki. Ezt Magyarországon semmiképp ne tegyük meg. Bár ma már sokmindent elektronikusan intézünk azért vannak hivatalos papírok is. Így például az adásvételi szerződéseket, munkaszerződéseket, garanciákat, és más olyan papírokat szigorúan tilos kidobni, ami valamilyen jognak a fennállását igazolni tudja. Ehhez jó tárolási módot olvashatsz ide kattintva.
  • Vegyes dolgok: ez talán a legmegfoghatatlanabb kategória mind közül. Szinte minden ebbe tartozik bele: CD, DVD, kozmetikai termékek, kiegészítők (hajcsat, hajgumi, öv), értéktárgyak (ékszerek), elektromos berendezések és készülékek (fiók mélyi fülhallgató, pendrive, vezetékek, zsinórok), háztartási berendezések (konyhai és fürdőszobai kisgépek), háztartási kellékek, konyhai cikkek és élelmiszerek. Ezeket ugyanúgy át kell válogatni, és két csoportra osztani.
  • Érzelmi töltésű tárgyak: ezektől a dolgoktól a legnehezebb megválni, így ez marad utoljára, amikor már szereztünk némi rutint és megtudtuk hogyan szelektáljunk. Itt például, ha számunkra szeretett személytől kapunk egy egész üvegszobor gyűjteményt, aminek egyes darabjai töröttek, akkor érdemes egy-két szobrocskát megtartani, a többit pedig elengedni.

Hogyan döntsd el, hogy kell-e?

Eddig volt a sorrend, most jön majd a lényeg. Ugyanis minden egyes tárgyról el kell döntened, hogy a két kupacból melyikbe kerüljön. Ez a két kupac pedig a kell és a nem kell. Nincsen harmadik, hogy majd jó lesz még valamire, majd belefogyok, ezt a nagynénémtől kaptam, de sosem szerettem. Ez utóbbiakat teljesen feleslegesen tárolod, foglalják a helyet és még örömödet sem leled benne, sokkal inkább rossz érzésekkel tölt el. Ez pedig nagyon nem jó. Otthonodban csak azokat a dolgokat érdemes megtartanod, amikben örömöd leled, a többi mehet a nem kell kupacba.

Minden egyes tárgynál fel kell tenned a kérdést: szereted-e az adott dolgot, vagy éppen örömet okoz-e. Ha erre a kérdésre egyértelműen igen a válasz, akkor nincs más dolgot, csak a kellő kupachoz adni és utána megtalálni számára a legjobb helyet, ahol tárolhatod. Arról, hogy mit nem érdemes kidobni, ide kattintva olvashatsz részletesen is.

Vannak még az olyan dolgok, amik ugyan nem okoznak örömet, viszont a hasznosságuk vitathatatlan. Ilyen lehet például egy csavarhúzó, vagy más szerszám. Ha jól működik és lehet vele jól dolgozni, szép munkát végezni, akkor nem érdemes kiszelektálni, hanem keresni kell neki egy helyet, ahol nincs túlzottan szem előtt, de ha szükséged van rá, akkor hamar elő tudod szedni. Hirtelen felindulásból kár ezeket az eszközöket kidobálni, ugyanis egy idő után rájössz, hogy a tévé távirányítóban sem tudsz elemet cserélni, ha nincs meg hozzá a megfelelő szerszám.

Mihez kezdj a nem kellő darabokkal?

Azokkal a tárgyakkal is kell kezdeni valamit amikre már nincs szükséged, nem okoznak örömet és nem szereted őket. Nézzük mit lehet velük kezdeni?

Adományozd el!

Ide sorolnám azokat a tárgyakat, amik még szép állapotban vannak, teljesen jól használhatóak is, ám ennek ellenére nem bírnak kiemelkedő értékkel. Ilyenek lehetnek a ruhák, persze ebben az esetben érdemes odafigyelni, hogy foltosat és szakadtat nem adományozhatsz el. Sok szervezet úgy határozza meg ezeknek a dolgoknak az állapotát, hogy ezeket még te is használnád. Nyilván egy selejtes, törött tárgy már senkinek sem lesz hasznára.

Hol adományozhatod el? Ha gyorsan szeretnél megszabadulni a dolgoktól, akkor ajánlom a Facebook helyi, ingyen elvihető csoportját. Házhoz is mennek a kiszemelt dolgokért. Ha jótékonykodni szeretnél, akkor különböző segélyszervezeteknek is átadhatod a dolgokat, persze előzetes egyeztetés után.

Add el!

Ha vannak olyan dolgaid, amik márkásak, vagy esztétikai értékük van, de már nem kellenek, akkor meg lehet próbálkozni az eladással. Itt is szükséges, hogy használhatóak, szépek legyenek az eladni kívánt dolgok, és az ár is reális legyen. Nekem az a tapasztalatom, hogy középáron, se nem túl drágán, se nem túl olcsón, már viszonylag gyorsan el lehet adni, ráadásul így mindenki jól jár.

Hol tudod eladni? Célszerű olyan helyeken próbálkozni, ahol nagyon pörög az adásvétel. Ilyen például a Facebook tematikus csoportja, vagy esetleg helyi. Sajnos ma már sok probléma akadhat a Marketplace-szel, így sokkal inkább ajánlott az előző megoldás. Újként lehet a Vinted-et is megemlíteni, régebbi, de szintén jó megoldást nyújt a jofogas.hu, ahogy sokan szeretik a Vaterát is. Arra azonban nem árt figyelni, hogy mindegyik helyen sok csalóval találkozhatsz, főleg, ha nem személyesen történik az adásvétel. Ma már jó lehetőséget kínálnak a nagyobb városok is, ahol előfordul a garázsvásárok mellett a közművelődési házakban időszakosan megrendezett gardróbcsere program is.

Dobd ki!

A szakadt, törött, használhatatlan dolgokat, amikkel már nem lehet semmit kezdeni sajnos ki kell dobni. Érdemes azonban szelektíven gyűjteni a szemetet, a veszélyes hulladékokra külön figyelemmel. Erről pedig ide kattintva tudhatsz meg még többet.

Plusz tipp:

Nekem rendkívül sokat segített az az elgondolás, hogy beszélgessünk a tárgyakkal. Válaszolni nyilván nem fognak, de magunkat hozzá tudjuk segíteni az elengedéshez. Egy tárgynak sem jó, ha a szekrény mélyén van, ahol a maga csendességére oszladozhat anyagában.

Ha el tudjuk engedni, akkor nemcsak magunkkal, de a dolgunkkal is kíméletesebbek vagyunk. Akár úgy, hogy máshol keresünk neki gazdát, akár úgy, hogy kidobjuk. Sajnos semmi nem tart örökké, és ha sokáig halogatjuk a tárgyak továbblépését, akkor az lelkileg sokkal nagyobb teher, mintha az első lendülettel segítenénk távozásukat is, megköszönve nekik a sok éves szolgálatot.

Hogyan tovább?

Sajnos ez nem az a dolog, amit ha egyszer megcsinálsz, akkor az önmagától fenn is marad. A rossz vásárlási szokások sem szűnnek meg egyik napról a másikra. Ráadásul nem is kell teljes önmegtartóztatásban élnünk, a dolgaink folyamatosan használódnak el, kerülnek a rendszerbe újak, így pedig cserélődnek.

De ha az előzőeket végigcsinálod, akkor már a nehezén túl vagy, ugyanis sokkal könnyebb egy meglévő rendszert fenntartani, mint először felállítani a szabályokat és azokhoz alkalmazkodni. Arról nem is beszélve, hogy nemcsak fizikailag dolgozunk, hanem a lelkünket is edzük vele, ugyanis néha kifejezetten nehéz tud lenni a döntés, a változás, az új élet. Erről a tapasztalatomról írtam egy több részes cikksorozatot.

Forrás:

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

2 + 19 =