5+1 zseniális ötlet kerti szerszámok tárolására
A tavasz kezdetével már elkezdhetünk munkálkodni a kertben is. Ahhoz azonban nem árt némi rendszert vinni a kerti szerszámok tárolásába, hogy ne csak átlátható legyen a készletünk, hanem esztétikusan is nézzen ki. De hogyan érdemes tárolni ezeket az eszközöket?
1. Egyszerű
Ez az egyik legegyszerűbb módja a kerti szerszámok tárolásának. Elég hozzá csupán egy raklap, amit lefestünk valamilyen színnel. Ezt akár kint a ház fala mellett, de akár bent a garázsban, vagy fészerben is elhelyezhetjük.
Előny: önmagában megálló kivitel, így tényleg bárhova lerakhatjuk, emellett egyszerű az anyagigénye és a kivitelezéséhez sincs szükségünk több éves tapasztalatra.
Hátrány: csupán a nagyobb szerszámokat tárolhatjuk ezen a módon, illetve nem lesznek jók a kisebb, keskenyebb raklapok sem a tároláshoz.
Kiegészítés: mivel nem lehet kisebb szerszámokat tárolni rajta, így egy kicsit tovább gondolhatjuk a módszert. Ha a kis eszközeink rendelkeznek akasztós résszel, akkor kampókat is szerelhetünk a felső keresztlécre, ahova felakaszthatóak lesznek a kisebb szerszámaink.
2. Fából átláthatóan
Szintén egy önmagában megálló kivitel a kerti szerszámok tárolásához, ám ehhez már egy kicsit több famunkára lesz szükségünk. Bár igazából ezt is lefesthetjük, mint ahogy az előző megoldásnál láthattuk.
Előnye: rendkívül esztétikus látványt nyújt, amit bárhova elhelyezhetünk, ennek ellenére törekedjünk egy kicsit védettebb helyet keresni a szerszámoknak.
Hátránya, hogy csak meghatározott számú eszköz tárolására van lehetőség, ugyanis a mennyiségüknek megfelelő beugróval és szélességgel magunk is el tudjuk ezt a tárolót készíteni.
Kiegészítés: bár a famunka volt jelentős, az időtállóság kedvéért érdemes valamilyen módon lekezelni a fa felületet.
3. Újrahasznosítva
Egyszerűen elkészíthető megoldás a kerti szerszámok tárolásához, szinte bármilyen henger vagy szögletes alakú dolgot újrahasznosíthatunk hozzá, csupán arra kell figyelnünk, hogy meglegyen a megfelelő magasság, és ne boruljon ki, ha elkezdjük bele kerti szerszámainkat pakolni.
Előnye: könnyen elkészíthető, és beszerezhető hozzá az alapanyag, ráadásul elég nagy mennyiségű szerszám elfér benne.
Hátránya: a kisebb eszközöket nem tudjuk hova elhelyezni, csupán korlátozott mennyiségben.
Kiegészítés: rendkívül jó ötlet, egy guruló alapra helyezni, amit akár mi magunk is elkészíthetünk, így pedig oda tudjuk gurítani, ahol szükségünk van eszközeinkre a kerti munkához.
4. Felakasztva
Ennek a kerti szerszámok tárolásához szükséges megoldásnak többfajta kivitelezése is lehet, így az akasztókat akár fém kampókkal is elkészíthetjük, ami már teljesen más külsőt fog kölcsönözni tárolónknak.
Előnye: átlátható és kevés helyet foglaló tárolóra tehetünk szert, ahol a nagyobb eszközeinket kiválóan a helyülre tudjuk vinni.
Hátrány, hogy mindegyik szerszámnak szüksége van valamilyen felakasztási lehetőségre, akár a képen látható nyéllel, akár a nyélbe fúrt lyukon keresztül egy kis zsinóron való felakasztással. Apróbb szerszámoknak itt is elég kevés elhelyezési módja lesz. Ráadásul kell valamilyen felület, amire ez a fajta tároló felszerelhető lesz, ugyanis önmagában nem áll meg.
Plusz ötlet: jó megoldás lehet egy plusz akasztós sor a tároló tetejére, amire rá lehet majd tenni a kisebb szerszámokat, amiket ide nem feltétlenül tudunk ráakasztani.
5. Rendszerezve
Hasonló módszer az előzőhöz, annyi különbséggel, hogy levágott csődarabokat használunk egy-egy kerti szerszám tárolásához. Ezt akár a kisebbekkel is meg lehet csinálni, nyilván más csőtávolságokkal.
Előnye: kinézetén túl a rendszerezhetősége is megfelelő lesz. Ráadásul a kivitelezéséhez sem kell túl nagy bonyodalmakon keresztül mennünk.
Hátránya: ennek a módszernek, hogy kell valamilyen felület, amire rászerelhető lesz a cső, ráadásul nem feltétlen tudjuk könnyen és gyorsan előkapni a szükséges eszközt. Ugyanis ki kell emelnünk az egészet, amihez megfelelő hely is kell: legalább a szerszám hosszának a fele.
Kiegészítés: fölé nem feltétlen fogunk tudni helyezni kisebb szerszámoknak való tárolási lehetőséget, ugyanis nagyban fogja zavarnia kivételt és a berakást. Ezzel szemben mellé, több sorban van lehetőség ilyen tárolási megoldás használatára.
5+1. Vízszintesen
Bár ehhez a kerti szerszámok tárolásának megoldásához szükség van némi tervezésre, hogy a segédeszköz munkás része mely oldalra helyezhető el úgy, hogy nem zavarja vele a többi eszközt.
Előnye: rendezett sorban tudod vele tárolni a szerszámokat, könnyen rá tudod tenni és le is tudod venni a szükséges segítőket.
Hátránya: elkészítése bonyolult lehet, mivel egy szabad falrészre kell majd két lécet felszerelnünk, amikre egyenlő távolságra vannak a kampók, amiknek a lécenként ugyanazon a magasságon kell lenniük. Ráadásul a kisebb szerszámokat itt sem tudjuk megfelelően elhelyezni és az előző ötletekhez kell visszanyúlni.
Összességében
5+1 remek kerti szerszám tároló lehetőséggel találkozhattunk, ezek közül pedig bármelyiket otthon is elkészíthetjük. Bár a képeken nem mindig ilyen tárolókat láthatunk, azonban érdemes egy alapozó festéssel a fa részeket időjárásállóvá is tennünk. Ha garázsban vagy fészerben van, akkor is jól jöhet egy alapozás a fa hosszú élettartamának megőrzéséhez. Ha szeretnél még további kerti cikkekről olvasni, akkor ide kattintva találsz még több remek megoldást.
Forrás: