2024. május 18., szombat, Alexandra, Erik, Alexa
2024. május 18., szombat, Alexandra, Erik, Alexa

9 nagyszerű konyhai késtartó otthonra

Miközben a konyhában megpróbáltam rendet teremteni, szembe kellett néznem egy-két tárolási problémával. Ezek egyike volt a kések rendszerezése. Most nézzük meg van-e jó konyhai késtartó!

1. Klasszikus

Ez a fajta késtartó manapság már elég klasszikusnak számít. A régi késtartók megjelenése is ehhez a fajtához volt hasonló annyi különbséggel, hogy ott mindegyik késnek méret és alak szerint megvolt a maga, speciálisan kialakított helye. Ez szép és jó, csak sajnos a legtöbb esetben nem volt túl hasznos.

Itt viszont már bármilyen méretű és formájú kést el tudsz helyezni, sőt még a mennyiséggel sem igazán kell foglalkozni, ugyanis meglepő, hogy mennyit el tud nyelni.

Hátránya, hogy elsőre nem igazán lehet megállapítani a nyeléből, hogy milyen az adott kés, amit használni szeretnél. Ilyenkor érhet olyan meglepetés, hogy nagy kést szeretnél elővenni és sikerül egy kicsit kikapni. Persze vannak profik, akiknek elég megmarkolni a nyelét és már tudják is, hogy mivel van dolguk.

2. Mágneses késtartó

Egy nagyon jó és helytakarékos ez a fajta konyhai késtartó, mivel a falon van. Ennek ellenére nagyon sok kést tudsz tárolni rajta, ráadásul átláthatóan.

Hátránya, hogy az elhelyezésnél vigyázni kell arra, hogy hova teszed. Lényeg, hogy még véletlenül se tudjanak a kések egy elkapkodott, rossz mozdulatnál sérülést okozni a család egyik tagjának sem. A sérülés forrása az lehet, hogy a hegyük szabadon van. Ugyanakkor az is fontos, hogy kéznél legyenek és szükség esetén könnyen és gyorsan előszedhesd őket.

3. Klasszikus újragondolva

Ez a fajta tartó nagyon hasonlít a sminkecsetek és a festő ecsetek tárolási módszeréhez. Ehhez elég csupán valamilyen üvegből készült edény, ami kicsit magasabb, de ebben az esetben szélesebb is. A benne található kavicsok helyett jó megoldás lehet még a rizs is.

Hátránya, hogy ezzel a megoldással nem biztos, hogy sokáig élesek maradnak késeink. Előnye viszont, hogy a tárolóban tetszés szerinti késmennyiséget is elhelyezhetünk. Persze csak egy bizonyos mértékig, mert a tartó kapacitása is véges.

4. Újrahasznosított

Egészen meglepő ötlettel is találkoztam. Elég sokan szoktátok kérdezni, hogy mi legyen a megunt, nem használt, régi könyvekkel. Ez itt egy lehetséges válasz. Kiváló újrafelhasználása a régi könyveknek ez a fajta megoldás.

Hátránya annyi lehet, hogy ha nagyon régiek a könyvek, akkor nem biztos, hogy a leghigiénikusabb tárolási megoldás lesz a késeknek ez a fajta elhelyezése. Mindenesetre ötletnek egészen elképesztő.

5. Konyhapultba süllyesztett

Egy nagyon érdekes konyhai késtartó, amit itt láthatsz. Bár nem igazán tudom elképzelni a kialakítási módszertanát ennek a fajtának. Bennem az első kérdés, ami felmerült az volt, hogy mégis mi van a másik oldalán a konyhapultnak.

Nem tehetsz akármit abba a pakoló rekeszbe (ha van egyáltalán alatta valami) mivel nem biztos, hogy jó ötlet egy bepakolás alkalmával kivágni a rizs zacskójának az oldalát (vagy a tetejét). Persze más kérdés, hogy mi van akkor, ha a fazekakat szurkáljuk meg.

6. Japán stílusban

Érdekes ez a japán stílusú késtartó, bár ilyet máshol nem igazán láttam még. Ha van némi kézügyességed, és szeretsz fával dolgozni, akkor az otthoni kivitelezése sem lesz túl nehéz.

Mivel a konyhai késtartóknak az is a lényege, hogy a kések élesek maradjanak a megfelelő munkavégzéshez, így ezt valamilyen formában kímélni kell. Ennél a tartónál ezt úgy oldották meg, hogy a kések éllel felfelé vannak tárolva, de ez viszont, ha hirtelen odanyúlunk, akkor könnyen komolyabb sérülés forrása is lehet.

7. Késpolc

Ezt a fajta tartót nagyon könnyen elkészítheted otthon is, ha szeretsz fával dolgozni. Előnye, hogy a falra felakasztva nem fog sok helyet foglalni a hasznos konyhapult vagy polc részről, viszont szükség esetén kéznél lesz.

Ha otthon csinálod, akkor a saját késeidszerint tudod a méreteket megválasztani, így minden egyes darabnak meglesz a megfelelő helye.

8. Vízszintes

Ez egy elég érdekes, modern kinézetű tartó. Használható vízszintesen is és függőlegesen is. Fektetve használva eléggé eltér a megszokottól, ugyanakkor látványos megjelenést is kölcsönöz ennek az egyszerű eszköznek.

Sajnos a hátrányát a befogadóképességében kell keresned, mivel csak 6 darab kést tudsz benne elhelyezni, ráadásul az sem mindegy, hogy milyen méretű kések rendbetételére van szükséged.

9. Extra kinézetű

A végére hagytam egy elég vicces tartót. Ez akkor tehet jó szolgálatot, ha szereted a bohókás dolgokat és nem bánod, ha nem fér rá az összes késed a tartóra. Kellő kreativitással még otthon is tudsz ilyesmit készíteni!

Előnye ennek a konyhai késtartónak a küllemén túl még az is, hogy könnyen kivehetőek belőle az eszközök és átlátható a rendszer. Hátránya abban rejlik, hogy elég kevés a befogadóképessége.

Összegezve

Nem gondoltam volna, hogy ennyi érdekes megoldással találkozom majd. Az egyszerűtől az egészen extrém megoldásokig szinte mindent láthatunk ebben a kategóriában. Hogy melyiket választod, és mit szeretnél használni ezek közül az már csak Rajtad múlik.

Forrás:

További bejegyzések

Szólj hozzá!

2 × 2 =